Nyári Egyetem a GAMF-on

24 diák érkezett a középiskolákból, többek között Szegedről, Balassagyarmatról és Mezőtúrról is jöttek fiatalok. A táborban 3D szkenneléssel, szállítmányozó és anyagmozgató rendszerekkel, valamint szoftverfejlesztő technikákkal ismerkedhettek meg tematikus csoportbontásban a fiatalok. Lehetőségük volt gyárlátogatásokra, illetve sütögetés, strandolás, és gokartozás is várta őket. A táborozók elmondásuk alapján a sok tanulási lehetőség mellett a közösségépítést is nagyon élvezték, de fontos volt számukra az is, hogy mindent megismerjenek az egyetemen.

Forrás: Hírös.hu


A Nyári Egyetemről készült videós összeállítás.